Friss
Versenyek
Bemutatók
Dokumentumok
Egyesület
Archívum
Linkek
Médiapartnerünk
Íjász gyűjtőportál
Tárnokvölgy Grafikai Stúdió
Eredmények, összegzés és köszönetnyilvánítás

Köszönjük támogatóinknak és segítőinknek a verseny lebonyolításában nyújtott anyagi, tárgyi és kétkezi segítségüket.

Támogatóink voltak: a tarcali Degenfeld Borászat és a Piliscsévi Játékpark.

Köszönetünket fejezzük ki a következőknek: Bíró Ágnes, Gál Gabriella, Kisdi Réka, Mérai Zsuzsi, Péterfia Eszter, Petrovszki Viktória, Taraba Noémi, Perecz István, Madarász Attila, Mészáros Ákos.

A pilliscsévi verseny eredményei, rövid összefoglalása és a versenykiírás a nyílra kattintva olvasható.

Az új helyszínen megrendezett versenyünk remekül sikerült. A reggeli köd még enyhén megriasztott minket, de kegyes volt hozzánk az ég: szikrázó napsütésben zajlott a verseny. A Játékpark remek helyszínnek bizonyult, így valószínűsíthető a további együttműködés. A pálya és a célok nagy kihívást jelentettek a versenyzőknek, akik közül többen panaszkodtak is a nehézségi fokra, de ez volt a célunk: egy nehéz, kihívásokkal és érdekes, sokrétű célokkal telitűzdelt versenyt akartunk.

105 nevezett versenyző küzdhetett meg egymással, önmagával és a célokkal. Köszönjük nektek, hogy ilyen nagy számban megtiszteltetek bizalmatokkal. Reményeink szerint jól éreztétek magatokat. Építő szándékú kritikátokat szívesen látjuk és meghallgatjuk, akár telefonon, akár emailben. Elvárunk titeket következő versenyeinkre is, amelyek időpontjáról minél hamarab, szándékunk szerint még idén értesítünk benneteket.

Külön kiemelést érdemel szerintünk a forgó és lengő célunk, amit eddig ilyen formában sehol sem láthattunk. Nehezen leküzdhető volt még a "mobil" és az "amőba" is, valamint nehézséget okozott a szarvas és az "állatkertes" cél meglövése is. A felnőtt férfi kategória győztese, Nahóczki Péter mindezek ellenére kimagasló eredménnyel teljesítette a pályát.

Az eredményhirdetés előtt, immáron hagyományosan, távolodó versenyt tartottunk, melyen Farkas Tibor 70 méterről lőtte meg a céltáblát.

Proksa Zsolt szemszögéből készült képeket a szip-en böngészhettek.

A pontos és részletes eredmények pedig letölthetőek innen .

Köszönjük támogatóinknak és segítőinknek a verseny lebonyolításában nyújtott anyagi, tárgyi és kétkezi segítségüket.

Támogatóink voltak: a tarcali Degenfeld Borászat és a Piliscsévi Játékpark.

Köszönetünket fejezzük ki a következőknek: Bíró Ágnes, Gál Gabriella, Kisdi Réka, Mérai Zsuzsi, Péterfia Eszter, Petrovszki Viktória, Taraba Noémi, Perecz István, Madarász Attila, Mészáros Ákos.

A verseny kiírása:

A Pilisi Királyi Íjászok soron következő tradicionális talpasíjász örömversenye 2008. november 15-én lesz új helyszínen: Piliscséven, a Játékparkban.

Helyszín: Piliscsév (10-es út mentén Budapesttől Dorog felé Pilisjászfalu után Leányvár előtt a körforgalomban jobbra), Játékpark. A falu főutcáján folyamatosan végig kell haladni Kesztölc felé (Béke u. - Marx u. - Kesztölci u.), a focipálya és lovarda után (itt már az út rosszabb) a falu végén bal oldalon. Táblák segítenek. Parkolás a helyszínen, rendezett körülmények között.

Időpont: 2008. november 15., szombat
nevezés: 8.00-tól 9.00-ig
gyakorlási lehetőség: 9.00-tól 9.45-ig
verseny kezdete: 10.00
várható befejezés: kb. 16.00
eredményhirdetés: kb. 17.00

10 kategória indul: tradi mini lány, tradi mini fiú 0-9, tradi gyerek lány, tradi gyerek fiú: 10-13, tradi ifi lány, tradi ifi fiú: 14-17, tradi felnőtt hölgy, tradi felnőtt férfi : 18-49, tradi senior hölgy, tradi szenior férfi: 50-

Részvételi díj: mini ingyenes, gyerek 1000, ifi 1500, felnőtt 3000 Ft
Előnevezés esetén a felnőtt részvételi díj 2500 Ft
Előnevezni Keveházi Zoltánnál lehet november 13-ig a keve@kiralyi.hu e-mail címen, vagy a 20-964-6000-es telefonszámon.

Biztonságtechnikai ellenőr: Madarász Attila

A versenyen csak és kizárólag hagyományos, pusztai íjakkal, fa vesszőkkel lehet részt venni.
A verseny méretlen távokon 16 db 2D célra fog zajlani, célonként 3 vesszővel, egy körben.
Kategóriánként az első hat helyezett oklevelet, az első három érmet kap. A felnőtt érmesek egy-egy palack borral is gazdagodnak a Degenfeld Borászat jóvoltából.

A verseny vége és az eredményhirdetés között távolodó versenyt tartunk. Három kategóriában (18 év alattiak, hölgyek és urak) az első helyezettek oklevelet és a felnőttek szintén egy-egy palack Degenfeld bort kapnak. Ezután ebéd.

Ebéd: babgulyás. A versenyzők számára a nevezési díj tartalmazza az ebéd díját. Vendégebéd is vásárolható 500 Ft-ért.

A helyszínen büfé is üzemel, melyben a verseny tartama alatt alkoholos ital nem vásárolható.

Öltözékre nincs kikötésünk, viszont a büszkén viselt korhű ruházat nemcsak színesíti a versenyt, hanem tisztelgés őseink előtt, példa eleinknek.

Mivel a verseny magánterületen zajlik, kérünk minden résztvevőt a környezet rendjének megóvására, a szemetelés mellőzésére.

Esőnap: november 22. Amennyiben az időjárás a verseny megrendezését egyértelműen lehetetlenné teszi, akkor november 14-én, pénteken az előnevezetteket személyesen, a többieket a honlapunkon keresztül értesítjük, hogy a verseny időpontját november 22-ére, a következő szombatra tesszük át.

Bár lehetőségeink szerint mindent megteszünk a vesszők épségéért, mégis kérünk mindenkit, hozzon több vesszőt magával. Elveszett, eltört vesszőkért felelősséget nem vállalunk. A résztvevők tisztában vannak az íjászat veszélyes mivoltával, önkéntesen és saját felelősségükre vesznek részt a versenyen, a biztonságtechnikai feltételek betartását és a felelősséget aláírásukkal is vállalják. 18 év alattiak felnőtt kísérővel jelennek meg, értük és tetteikért ők vállalják a felelősséget. Versenyen kívüli lövés, italos állapot kizárással jár. A versenykiírás megváltoztatásának jogát fenntartjuk.

Partnerünk a tarcali Degenfeld borászat és a Piliscsévi Játékpark.

 

 

Elérhetőség ** Impresszum